Napi szintű használat

Ennek átültetése a gyakorlatba olyan filozófiával lett elképzelve, hogy a létező legkönnyebb és legegyszerűbb legyen. Ami azt jelenti, hogy ha egyáltalán nem használod, akkor is működik. A legfontosabb a játékélmény kiválasztása és ha a te játékélményedben nem szerepel a harmadik szemeden át látható, téged vezérlő konzol, akkor ezek láthatalanok maradnak úgy, hogy ezt a háttérben futó spirituális asszisztens végzi. Ez biztosítja azt, hogy a sima játékosok ne kerüljenek hátrányba a sokszor illetéktelenül spirituális hatalomhoz jutókkal szemben.

A következő szint az, amikor a harmadik szemeden át tudatosan használod az elméd lehetőségeit. A harmadik szem itt nem feltétlenül a vizuális látást jelenti, mert ha csak elképzelsz mondjuk egy műszerfalat, azon a mutatóknak a pontos értéket kell mutatniuk. Itt már lehívhatsz magadnak holoappokat és használhatod őket egy másik játékélményben, amit én a fejlett ember szintjének nevezek. Azért igényli a fejlett embert, hogy ezzel eleve ne legyenek visszaélések, ám van tanulóprogramja, ami úgyis leszoktatja az embereket erről. Ez a tanulóprogram amúgy megegyezik azzal, ami miatt nem éri hátrány azokat, akik megmaradnak a hagyományos játékélménynél.

A következő szint azoké, akik nem a holoappokat használják, hanem manuálisan vezérlik magukat. Erre példa a holoGPS nevű app, amit helyett a mentális rajt-cél programozást használják. Ez úgy működik, hogy a rajt az itt és most, a célt elképzelik, majd a megérzéseikkel követik az így létrejött saját sugarat. Ami ebben a gyors és zajoktól telt világban nem könnyű, ám nem lehetetlen és ha sikerül, az megfelel egyfajta spirituális önképzésnek is. Egy másik példa a WW holoapp, ami behív egy olyan 'angyalt', aki pontosan olyan, mint a problémamegoldó Winston Wolf a Ponyvaregényből, de kitalálhatod magad is, hogyan oldd meg a problémáidat magad is.


- Ezzel elvész az ember, ha gépet csinálsz mindenkiből.
- Nem vész el, mert ott az első szint, ahol teljesen ember lehetsz.
- De miért kellett ez és pont így?
- Azt tudod, hogy eddig mi volt és hogy?
- Azt akarod mondani, hogy eddig is ez volt?
- Igen, csak itt láthatod az első modern tükröt. Akik eddig értelmeztek az előző korokban, még nem ismerték korunk lehetőségeit.
- Mi lesz így a teremtéssel?
- Ha az ember teremtve lett, az nem mesterséges intelligencia?
- De ez így illúzióromboló.
- Igaz, elég nyersen lett kimondva. Ám ez lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk és újabb illúziók nyíljanak meg előttünk.


Aki szigorúan szakmai véleményt hangoztat, ott szex vagy irigység van a háttérben | Anyone who expresses strictly professional opinion has sex or envy in the background