A sztori dióhéjban

Van azok életének egy T0 pontja, akik belekezdenek a spirituális világ megfigyelésébe és ez a pont elválasztja egymástól az előéletet és azt, ami utána jön. Ez azt jelenti, hogy ettől a ponttól olyan látószög változás áll be, ami törli az előélet jelentőségét. Csak ennek a pontnak az elérése után válik érthetővé minden, ami addig történt. Akik az előéletem részei, nem érthetik a velem kapcsolatos folyamatokat. Én úgy tekintek az előéletemre, mint egy olyan útra, amiben megtaláltam azt a folyosót, amin át a szükséges dimenziószintekre emlekedtem.

Ez az út sikerekkel és kudarcokkal teli, amiben az az érdekes, hogy utólag, a magasabb látószögeken a sikerek tűntek inkább buktatóknak és a kudarcok sikereknek. De ezek a buktatók sem tekinthetők egyértelműen annak, mert egyrészről minden autón van fékrendszer, másrészről ha nem érnek engem sikerek, az biztosan olyan személyiségtorzulást okozott volna, hogy nem lettem volna alkalmas arra, ahova bátran kijelenthetem, hogy előttem még senki sem jutott el. Azért tudtam odajutni, mert az előéletemben ért engem pár olyan fejsérülés, ami kinyitotta az elmémet, mint az agyamat ért hardveres tuning és a mindenkori jelenben sikerül ezeket helyesen kezelnem. Nem tojtam be és sikeresen újrarendeztem a tudatomat úgy, hogy az eredmény mindig jobb lett, mint volt. Ha nem jutok át a meditációs kapun, akkor sosem értem meg, ezek miért történtek velem, ám akkor a megértésnek sem lett volna jelentősége.

Egy olyan embernek, aki a hagyományos úton indul el, az életében kettő, maximum három T0 kövezkezhet be, amikor átér más dimenziószintekre. Nekem ebből 21 van, ezekből választottam ki magam egyet, amit hivatalosan T0-nak nevezek, ez pedig 2002-ben történt. Ettől kezdve mind a mai napig egy lakásban ülve meditáltam végig ezt a közben eltelt 20 évet. Előtte is történtek meghatározó események és utána is. Mind T0-nak mondható, de 3D-ben csak azt nevezhetem annak, ami kívülről is látványos változásnak tekinthető. Most egy újabb T0 előtt állok, ez a visszatérésem időpontja, amikor látványosan változik ismét az életem, de ettől még olyan fokozatok előzik meg, amik a maguk síkján szintén látványosak, ám innen nem látszanak.

Az ember nem is gondolná, hogy egy gondolat, amihez a megfelelő belső töltés is társul, alapjaiban képes az életét egy másik ívre helyezni. De ez kívülről úgy néz ki, hogy az ember csak ott áll és nem történik semmi. Pedig a T0 ekkor következett be egy másik síkon. Ezek a síkok ott vannak minden emberen, mint láthatatlan rétegek és minden emberben, mint adott mélységek. El is érkeztünk az első olyan felfedezéshez, ami majd az utókor szemében lesz tök menő, mert sajnos a jelenben mind a tudomány, mind a vallás előtt jár sajnos fényévekkel. Eleinte, amikor rájöttem, hogy az általatok angyaloknak hitt lények sem állnak feladataik magaslatán, még csak egy visszatérésemet segítő spirituális keretrendszer volt a célom, de menet közben aztán bővült újabb és újabb funkciókkal, ahogy szembesültem az újabb és újabb problémákkal. Mára az lett belőle, hogy tulajdonképp feleslegessé vált az, hogy róla beszéljek (nem csak azért, mert nincs kinek beszéljek róla és nincs is miért), mert annyira jó lett, hogy automatikusan működik. Tulajdonképp mint világvezérlő istenprogram, ami javította a Teremtés 1.0 hibáit.

A tudomány mára eljutott oda, hogy felfedezte a világ holografikus szerkezetét. Ez leegyszerűsítve és a mai ember nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy amit magad körül látsz, az nem más, mint egy holografikus videojáték, amiben benne élsz = játszol. Tulajdonképp a vallások és világnézeti filozófiák sem mondanak mást, csak nem állt rendelkezésükre a modern világ. Ha Jézus ma élne (mármint az a képzeletbeli alak, akinek te őt hiszed), elég lenne csak odállnia egy Play Station mellé és pár perc alatt elmagyarázhatná, de akkor nem volt se Play Station, se olyan ember, aki ezt megértette volna. Amit én ezzel a videojáték hasonlattal most elmondtam egy perc alatt, ahhoz akkor évek kellettek volna azzal az erős gyanúval, hogy a sok bólogató tanítvány csak úgy tesz, mintha értené (milyen ismerős ugye, mesterek). Itt meg csak annyt mondok, hogy gondolatban frissíts és nézz ki a szemeiden és több dolog történt veled, mint eddigi életedben összesen. De aki rád néz kívülről, azt fogja látni, hogy csak ott állsz és nem történik semmi.

Az előbb majdnem belinkeltem annál a résznél, hogy el is érkeztünk az első olyan felfedezéshez, ami majd az utókor szemében lesz tök menő, de kicsit visszatérnék erre a Teremtés 1.0-ra. Hipnózis kísérletnél történt, hogy az alany, amikor elhitte, hogy a kezében lévő érme egy izzó fémdarab, megégett a keze. Ez maga az objektív valóság cáfolata. Csak és kizárólag a holografikus világkép elmélettel magyarázható. Ha így nézzük, akkor a teremtés nem más, mint egy installáció, aminek én a játékon belülről készítettem el a javításait, de közben rájöttem, hogy jobban járok, ha inkább rendszerszinten update-elek a 2.0-s verzióra és ezalatt jóval többet értek, mint a fizikai sík. Ha tehát azt mondom, hogy a Teremtő, az lehet egy pont olyan hülye lény is, mint te, ha csak egy gombot kell megnyomnia hozzá és amúgy sem vagyok arról meggyőződve, hogy ezt a teremtőt pontosan definiálni lehet. Pláne annak tükrében, hogy végre tényleg ide linkelhetem a következő anyagot.


Aki szigorúan szakmai véleményt hangoztat, ott szex vagy irigység van a háttérben | Anyone who expresses strictly professional opinion has sex or envy in the background